A tőke- és ismerethiány is nehezíti az öntözés elterjedését

Magyarországon a világátlagot meghaladóan emelkedett az utóbbi időben az átlaghőmérséklet, az időjárás egyre szélsőségesebb. Az első számú áldozat a mezőgazdaság – írta összeállításában a Népszava.

A féléves aszályt az utóbbi néhány hétben az ország több pontján túlságosan is bőséges égi áldás váltotta fel. Összességében azonban Magyarországon az egyre szárazabb és forróbb napok száma növekszik – statisztikailag is kimutathatóan.

Egyre több hazai és nemzetközi fórumon keresik a védekezés, az alkalmazkodás lehetséges módjait. Legutóbb például a sivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából az Agrárminisztérium (AM) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által szervezett konferenciáján ismertették álláspontjukat a téma szakértői. A globális felmelegedésről még a szakértők is vitáznak, de az már tény, hogy a Kárpát-medencében egyre inkább szélsőségesebbé váló időjárás a mezőgazdaságot sújtja leginkább.

A kárenyhítési alapból a közelmúltban kifizetett összegek több mint 43 százalékát az aszálykárok mérséklésére fordították – jelezte a probléma súlyát Feldmann Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára. Idén eddig 130 ezer hektárra jelentettek be a gazdák aszálykárt. Emellett 8200 hektár belvízkárt is jeleztek. Ez utóbbival kapcsolatban elhangzottak olyan vélemények is, hogy fel kellene hagyni a belvizek szinte automatikus elvezetésével, mert a szántókon, szabadföldi zöldségesekben felgyűlt víz azt jelenti, hogy ott valamikor vízjárta terület lehetett. Elvezetés helyett meg kellene oldani a talajvíz „megfogását”, egyfajta víz-vésztartalékot lehetne kialakítani.
Jelenleg a hazai 1,2 millió hektáros öntözhető mezőgazdasági területből alig 4 ezer gazda 110-120 ezer hektárt öntöz, ám ebből is csak nagyjából 65 ezer hektár kap rendszeresen vízutánpótlást, a többi tábla csak akkor, ha nagyon szükséges.

A tanácskozáson Tasnádi Gabriella a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vízgazdálkodási szakértője elmondta, 450 falugazdász 2 hónapos munkával felmérte az öntözési igényeket. Összesen mintegy 265-270 ezer hektáron építenének ki öntözőrendszereket. Ami akadályozza a kivitelezést az a gazdák alacsony együttműködési készsége, a magas beruházási, illetve fenntartási költségek, a várható adminisztratív terhek. A tőkehiány, az elaprózott birtokszerkezet mellett ismerethiány is nehezíti az öntözés elterjedését. Az sem közömbös, hogy a rendszer kiépítésének és működtetésének a költségeit a gazdák nem tudják elismertetni a termékeik árában, amelyek már így is folyamatosan drágulnak. Míg Magyarországon a mezőgazdaság számára felhasználható vízkészletek alig 30 százalékát hasznosítják, addig az európai átlag 80 százalék.

– A század végére sokkal gyakoribbak és hosszabbak lesznek az aszályos időszakok, elsősorban a mérsékelt égövben és leginkább a Kárpát-medencében – jegyezte meg Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke ugyanezen a fórumon. Hozzátette, az elmúlt több mint száz év során a tavalyi volt a negyedik legmelegebb, és az ipari forradalom előtti időkhöz képest már az 1 Celsius fokot is meghaladta az átlaghőmérséklet emelkedés. Ám ennél is fontosabb, hogy az utóbbi 10 legmelegebb év között mindössze egy van, amit az ezredfordulót megelőzően mértek, a többi mind 2000 utáni adat. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy az üvegházhatásért főfelelősként emlegetett szén-dioxid lebomlási ideje akár 150 év is lehet, tehát ami ma a légkörbe kerül, az még másfél évszázadig befolyásolja a bolygó klímáját és akkor még a többi hasonló hatású anyagról nem is esett szó.

Az elmúlt 120 évben Európában a mai napig 1,2 Celsius fokot emelkedett az átlaghőmérséklet, de Magyarországon néhány tizeddel még ennél is magasabb volt ez az adat. Az évi csapadékmennyiség ugyan alig csökkent, de az esős, havas napok száma hússzal lett kevesebb, míg az aszályos időszakok mára átlagosan négy nappal lettek hosszabbak az elmúlt évtizedekben. Idén is érzékelhető volt, hogy a féléves aszályt egy intenzív csapadékos időszak követte. Ennek során kétszer annyi eső áztatta a földeket, mint az elmúlt 30 év átlaga.


NÖK

Július 1-jétől áll föl egy Nemzeti Öntözési Központ, amely a az agrártárca ígérete szerint a bürokrácia csökkentést is szolgálja. Az agrár-érdekképviseletek sok éves küzdelme után változnak a vízjogi szabályok és 5 év helyett 20 évre kaphat vízügyi engedélyt a termelő. A tartósan vízhiányos időszakokban pedig vízkészletezési díjat nem kell fizetni, a vízszolgáltatási díj 30 százalékát pedig a költségvetés állja.

(forrás: nepszava.hu)

Call Now ButtonHirdetni szeretne? SEGÍTEK!
DutchEnglishHungarianUkrainian