Fejlődési kényszerpályán van a gabonatermesztés

A gabonatermesztés versenyképességéről rendeztek szakmai konferenciát, amelyen a szakminiszter szerint új irányokat szükséges meghatározni. Elhangzott az is, hogy ez a terület fejlődési kényszerpályán van.

Komoly döntések előtt áll a versenyképesség javítására a gabonavertikum, a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata – mondta Nagy István agrárminiszter a „Gabonavertikum – versenyképesség itthon és a világban” elnevezésű konferencián, június 6-án, Mosonmagyaróváron, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán. A Gazdálkodás című agrárökonómiai tudományos folyóirat által szervezett tanácskozáson Nagy István hangsúlyozta, hogy az irányok meghatározásánál a hozzáértő és az ágazatot képviselő szakembereknek együtt kell gondolkodniuk, ami komoly feladat.

A miniszter hozzátette, hogy az irányok meghatározásánál figyelembe kell venniük a klimatikus változásokat, a piaci igényeket, ugyanakkor számolniuk kell azzal is, hogy generációváltás zajlik az ágazatban. Kifejtette, hogy a jelenlegi fiatal generáció felé számokkal kell alátámasztani, hogy az agráriumban dolgozni jó és jövedelmező tevékenység.

Elmondta, hogy a Duna tavalyi rekordalacsony vízállása miatt a hazai gabona exportja Németországba nyolc százalékkal csökkent, mert a vízi szállításról közútira kellett áttérni. Szerinte egy tényező is lehet ilyen nagy befolyással az ágazat teljesítményére. Nagy István rendszerben szeretné látni, hogyan oldják meg a termelési, minőségi, versenyképességi és feldolgozottsági kérdéseket, hogy azok megfeleljenek az étkezési kultúrában jelen lévő divatirányzatoknak is.

Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet kutatási igazgatója arról beszélt, hogy ez a terület fejlődési kényszerpályán van. A gazdálkodók száma csökkenni fog a jövőben, átlagos életkoruk emelkedik, miközben a gazdaságok átlagos mérete és tőkeintenzitás nő, az árbevétel jövedelemtartalma pedig csökken, vagyis nő kitettségük az árak vonatkozásában.

(MTI)