A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a mezőgazdaság fejlődésének szolgálatában
Az Agárgazdasági Kamarában folyó munkáról kérdeztük Rácz Imrét, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Elnökét:
Nem egyszerű röviden összefoglalni az utóbbi években végzett munkát, hiszen sok fontos feladattal foglalkoztunk már eddig is. A leginkább ismert és mindenki által kézzel fogható szolgáltatásunk tagjaink részére a falugazdász hálózat napi ügyfélszolgálati ténykedése, de ezen túl is folyik az intenzív munka.
A megyei munkaszervezet regionális, és esetenként országos problémákat tár fel, és azokra jobbító szándékú megoldási javaslatokat tesz. Az egyik átfogó projekt, amin dolgoztunk, a közfoglalkoztatás körülményeinek módosítására irányult, még 2014-ben. Az akut, elsősorban a betakarítási időszakban jelentkező munkaerőhiány egyik kiváltó oka, az közmunka által visszaesett munkaerő kínálat, amely mind általánosan, mind pedig a képzett munkaerő tekintetében érezhető még napjainkban is. Ennek a problémának az orvosolása céljából javaslatokat dolgoztunk ki, melyeket továbbítottunk az országos elnökség és az ágazati döntéshozók felé. Az illetékesek elismerték a probléma valódiságát és módosítottak a jogszabályon, mely alapján könnyebbé vált az ágazatunkban és a közfoglalkoztatásban való részvétel összehangolása. Ez a változtatás egyben csökkentette a helyi kistermelők versenyhátrányát a szociális szövetkezetekkel szemben, mivel a régi szabályozás szerint ezek sokkal kisebb költségfelhasználással láthatták el a települési közintézményeket friss termékeikkel.
A következő terület, ahol a megyei szervezet jelentős eredményeket mondhat magáénak, az országos jégkárelhárító rendszer kiépítésének elfogadtatása. Az Agrárgazdasági Kamara munkájának köszönhetően 2018 májusára kiépülhet, az egész országot lefedő jégkármentesítő struktúra. Ez csak több ember éveken át folyó munkája által jöhetett létre, akik végig hittek az elgondolásban. A feladat nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a tervezett manuális generátorszám Kelet-Magyarországon 275 db, országosan 984 db. A teljes lefedettséget azért is fontos kiemelni, mert így csökkenthető annak a veszély, hogy ellentét szülessen a védett és nem védett területek között. A napi működésben nagy szerep hárul majd az Országos Meteorológiai Szolgálatra, aki az indításhoz szükséges riasztás fogja kiadni, arra a célterületre, ahol a kockázat ezt indokolja. A megfelelő generátorok beindításának helye pontosan meghatározható lesz, így csak azokat kell majd beüzemelni, amelyekre feltétlenül szükség van. A nagy kitettségű határ menti területek azonban indokolják, hogy ez a fejlesztés nemzetközivé váljon, és Ukrajna és Románia területén is létesüljenek állomások. Folyamatban van ennek kidolgozása és megvalósítása, és akár pályázati forrás is fordítható a kivitelezésre. Jelen pillanatban azt kell még pontosítani, hogy az üzemeltetés költségeit ki fogja magára vállalni.
A gazdák irányából többször felmerült kérdés, hogy miért halmozódik a kárenyhítési alap évről – évre, holott a rendszeres természeti károk a kifizetett kárenyhítési összeg felhasználásának akár többszörösét is indokolnák. Átgondolva a problémakört, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a gazdákra nézve nem előnyös feltétel rendszer okozta a forrásvesztést. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis csak az volt jogosult kárenyhítésre, akinek üzemi szinten keletkeztek jelentős kiesései. Ennek mértéke el kellett hogy érje az üzemi termelési érték 30%-át. Előfordulhatott, hogy egy termelő gyümölcsösében 100 % volt a kár, de e mellett termelt még kukoricát is, ami kármentes volt így elesett a kárenyhítéstől. A jogosultságot javaslatunkra úgy módosították, hogy a kárnak üzemi szinten már csak a 15 %-ot kell meghaladnia, illetve ha az adott kultúrában a 30 %-ot meghaladta az időjárási kár, akkor abban a kultúrában történjen meg a kárfelvételezés és kompenzálás. Tehát, ha az almát érte kár, akkor csak az almát vizsgáljuk meg az előző 5 év átlagában, ne vessük össze a kukoricával például.
Megyénket folyamatosan hátrány érte az elmúlt csapadékszegény években, mivel az országos vízhiányos időszak kihirdetésének paraméterei nem idomultak a mi viszonyinkhoz. Aszályos időszakot csak akkor hirdetett az ágazati miniszter, ha 30 napon belül a 10 mm-t nem haladta meg a lehullott csapadék mennyisége. Ez a határérték javaslatunkra úgy változott, hogy most már 25 mm-t kell, hogy meghaladja az eső, vagy 15 napon keresztül kell, hogy meghaladja a napi csúcshőmérséklet a 31 ºC-ot.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, a nagy folyószabályozások óta nem jellemzőek a vizes élőhelyek. Ebből a vízhiányos adottságból adódik az, hogy nyáron gyakori a valódi mellett a légköri aszály is és általában a csúcshőmérséklet is 2 ºC-al meghaladja az országos átlagot, ez télen visszájára fordulva 2 ºC-al erősebb lehűléseket jelent. A száraz légkör erősen érezteti hatását, a csapadék mennyisége országosan megyénkben a legkevesebb, tehát hidrológiai adottságaink meglehetősen rosszak. Ennek egyik oka a fentebb már említett folyószabályozásoknak köszönhető szabad vízfelület csökkenés, a folyamatos talajvízsüllyedés, és a vízi közművek esetenkénti elhanyagoltsága. Ezért láttuk fontosnak, a teljes vízgyűjtőrendszer működtetésének újra tervezését, amire megfelelő fórumokon javaslatokat is tettünk. A fenti gondok természetesen nem különíthetők el a globális klímaváltozás problémakörétől. Összességében megállapítható, hogy romló külső környezeti feltételek között kell, hogy gazdálkodjunk.
A vízfelhasználás és vízvisszatartás szinte kritikán aluli. A vízgazdálkodás gerince mind a mai napig a nagy ár- és belvizek elleni védekezés, a minél gyorsabb árvízi elvezetés. A folyamatos töltés emelés azonban nem feltétlenül jó megoldás, amit az is bizonyít, hogy ebben az évtizedben mérték a Tiszán a valaha észlelt legmagasabb vízállást.
A Belügyminisztérium öntözésfejlesztési stratégia megalkotását tervezi. Együttműködve a Földművelési Minisztériummal, az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, az Agárgazdasági Kutató Intézettel, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával az öntözés és maga a stratégia célja a termelés és a minőség stabilizálása és növelése, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, mint létfontosságú rendszerelem biztonságba helyezése a klímaváltozás hatásaira reagálva, valamint a felszíni vizek hazánkban tartása.
A Hajdú és Szabolcs megyei agrárgazdasági kamarai vezetése által javasolt megoldás leghangsúlyosabb eleme, egy a Nyírséget és a Hajdú Hátságot átszelő csatorna megépítése.
A kamara munkájával kapcsolatban említést érdemelnek a már bevált (tápanyag gazdálkodási tervkészítés, gazdálkodási napló vezetés, nitrát adatszolgáltatás,területmérés, stb.) továbbá a nemrég bevezetett kamarai szolgáltatások, amelyekben nagy szerep jutott a falugazdász hálózatnak, ahol személyre szabottan tudnak a gazdálkodók segítségére lenni a felmerülő kérdésekben.
A BirtOKOS elnevezésű telekommunikációs szolgáltatás 2017. január 10-től minden kamarai tag számára elérhető. Az elindult szolgáltatás előnyös kondíciókat kínál a tagok számára az agrárium szereplőinek összekapcsolásáért. A BirtOKOS tarifacsaládot a tagi igényeknek megfelelően alakította ki a NAK. A piacinál jóval kedvezőbb mobiltarifák közös jellemzője, hogy csoporton belül díjmentes hívást tesz lehetővé, valamint az előfizetők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mintegy 650 fős falugazdász-hálózatával is ingyenesen beszélhetnek. Év végére reményein szerint több ezer ügyfelünk gazdálkodását segíthetjük így, költségeik konkrét csökkentésével is.
A Pályázati Tanácsadók Hálózat felállítása után most zajlik a szaktanácsadói hálózat kialakítása is a NAK szervezetén belül, de a keretek még nem véglegesek. Ezen kollégák által az eddig nyújtott ingyenes vagy akár fizetős szolgáltatásokon túl további szakmai ismereteket, és akár egy fajta szakmai könyvelést is tervezünk nyújtani az azt igénylő tagjaink számára.
Mindezekkel együtt, valamint a mindennapi gazdálkodás és működés során a tagjainknál felmerülő elképzelések, problémák és kívánalmak gyűjtésén, szintetizálásán, továbbításán, a megoldási javaslatok kidolgozásán túl elkezdődött a felkészülés az év végi kamarai tisztújító választásokra is. Kérjük, ennek részleteiért keressék kollégáinkat.
Bízunk abban, hogy munkánk eredményei, előrelépéseink segítik a magyar agrárium jövőbeni fejlődését. A NAK nevében eredményes gazdálkodást kívánunk!