Elszoktunk a földszagtól – mondja a közhely. Amerre a szem ellát, a méregzöld vetéseket meg-megtörik a hatalmas, világító repcetáblák, a határban szorgalmasan róják a sorokat a csillogó traktorok, az impozáns, istentudjamilyen gépek, egyszóval, a vidék – az élet rendje szerint – ismét életre kelt. Az idén is gyönyörű tavasz volt. A kép a természet örökös megújulására, a benne rejlő gazdagságra, bőségre emlékeztette a Pestre tartó gyanútlan városlakót. Arra gondolt, hogy jöhet bármilyen világ, a természet, a föld soha nem hagy cserben: ételt, italt, közösséget, megélhetést kínál, csak érteni, szeretni és művelni kell…
Annak idején sikk volt a faluból a panelbe költözni, „városi ember” lenni, a látszólag könnyebb, kényelmesebb életet választani. Jött a „mikró”, megtanultuk, hogyan lehet fél óra alatt háromfogásos vasárnapi ebédet tenni a család asztalára, élveztük, hogy amíg a moziban a filmet nézzük, otthon vekker kapcsolja le a pecsenye alatt a légkeveréses sütőt… A hagyományokat meg vagy elfelejtettük, vagy azok is romantikus „bulivá” silányultak, hiszen a szülőföldünkön vendégek lettünk, s a javakért már egy kapavágást sem kellett tennünk…
Úgy tűnik ennek az életfelfogásnak napjainkban lassan vége. Kényelem ide, vagy oda, az utóbbi években valami megváltozott. Kényszerhelyzetbe kerültünk. A városokban egyre kevesebb a munka, egyre drágább a távfűtés, a villany, kezdünk beleunni a „műétel-kultúrába”, laposodik a buksza is, hiszen a keservesen megvásárolt lakás, kocsi, plazmatévé otépéje a csillagos egekig rúg, a mama kertje, szőleje meg jobb híján termi a gazokat.
Fordítani kellene az életünkön – de hogyan? Talán menjünk vissza a gyökerekhez! Tegyünk úgy, ahogy eleink! Használjuk ki a környezetünk adottságait: tanuljunk meg újból kertet művelni, termeljünk egészséges élelmiszereket, népesedjenek be ismét a nyúlólak, kapirgáljon csirke, gágogjon liba az udvarokon, sorakozzanak a kamrák polcain – és a piacok standjain – a vegyszer nélküli lekvárok, szörpök. Ez lenne a „helyi termelés”, aminek támogatása a vidék fejlődése és a megélhetés javítása érdekében talán mindennél fontosabb feladat – ami mellé mi is elszegődtünk.
Törekvésünket most az egészséges életmód kultusza is segíti. A fogyasztók egyre szívesebben választják a „természetes”, a „falusias”, a „házias”, a tradicionális ízeket, a helyben előállított termékeket. Malmunkra hajtja a vizet az is, hogy a helyi termék-üggyel ma „divat” foglalkozni. Úgy tapasztaljuk, hogy a károsnak tartott élelmiszerek egyre intenzívebb nyilvános ostorozása, a „magyar termék” népszerűsítése, a hagyományok iránti nosztalgia felerősödése is a reneszánszának kedvez. Ennek fontosságát átérezve sok éves előkészítő munka után az idén sikerült megépítenünk a helyi termelők „otthonát”, a Kistermelők Házát, amelyet augusztus 8-án ünnepélyesen felavatunk.
A „Szentlőrinci Gazdanapok” természetesen változatlanul agrárvásár, azonban mint mindig, most is gondoltunk azokra, akik nem csak üzleti, szakmai megfontolásból jönnek el hozzánk. Egyik programunk a Nagy Talajművelő Show ugyan a szakmának szól, de bizonyára érdekes lesz a látogatóknak is. A lovak iránt rajongók is megnyugodhatnak: lesznek színvonalas lovas programok és a Szentlőrinci Vágta – a Nemzeti Vágta előfutama – sem marad el… Bizonyára sok nézője akad majd a juhterelési és pásztorkutya bemutatóknak is, a gyerekek meg biztos élvezni fogják a gólyalábas mutatványosok attrakcióit, az őshonos udvar interaktív foglalkozásait, az állatsimogatót – ahol még kedvenceikből vásárolhatnak is.
Szakmai törekvéseinket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a vidékfejlesztési tárca is érdemben támogatja, reméljük, ennek eredménye nemsokára megmutatkozik a régió gazdálkodásában, a helyi termékek egyre szélesebb térnyerésében.
– Sigora Irma –
